2018. október 18., csütörtök

Mi, a Legyesbényei Általános Iskola diákjai és pedagógusai nagy izgalommal vártuk az erdélyi kirándulást. Kiselőadással, kutatómunkával és prezentációval készültünk a nagy utazásra,amit az út folyamán hasznosítottunk. Nagyváradon találkoztunk az idegenvezetővel, Attilával,aki az egész nap folyamán igyekezett fenntartani a gyerekek érdeklődését tartalmas előadásaival, és kedvesen kalauzolt minket az erdélyi tájakon: Nagyváradon a Székesegyházban, a Kanonok soron,az Érseki Palotánál és Körösfőn.A Székesegyházban a templom történetén kívül sok érdekességet hallottunk Szent László Hermájáról,Munkácsy Mihály inaséveiből faragott gyóntatószékről, ill. arról, hogy miért nincs kupolája a székesegyháznak.Körösfőn népdalt énekeltünk.Kovács Attila diákunk ügyesen elmesélte a Tordai hasadék legendáját a buszon. Torockón kaptunk finom vacsorát. Előtte megcsodáltuk a falut, és elfoglaltuk szállásunkat.A szobájából csodálatos kilátás nyílik Torockó nevezetességére,a Székelykőre.Megtudtuk azt is, hogy itt kétszer kel fel a nap.Összességében remek napot tudhatunk magunk mögött.

Második nap az ízletes reggeli után rövid sétát tettünk a Székelykő felé, és gyönyörködtünk a csodálatos panorámában.Ezután megtekintettük a Torockói Múzeumot, ahol tájékoztatást kaptunk a helyi kultúra érdekességeiről, megnéztük a helyi népviseletet és a különböző használati tárgyakat.Megtudtuk,hogy itt született Jósika Miklós gróf is.A napot a Tordai Sóbánya megtekintésével folytattuk,majd remek túrát tettünk a Tordai hasadék vadregényes tájain.A nap zárásaként meglátogattuk a torockói Szent Teréz Alapítvány Böjte Csaba által támogatott helyi központját,majd kosárlabdáztunk az itteni gyerekekkel.A finom vacsora után megbeszéltük a napi élményeket. Élménydús napot tudhatunk magunk mögött.

A 3. napon Kolozsvárra látogattunk el. Megtudtuk az idegenvezetőnktől, hogy 1316-ban Kolozsvár városi rangot kapott,majd elvesztette és 1444-ben, Szent Mihály napján újra megkapta ezt a rangot.Ennek tiszteletére a székesegyház róla kapta a nevét.
Mátyás születésekor "Kincses Kolozsvárként" ismert. Itt jön létre az 1.Magyar Színház, ahol Jászai Mari színművésznő is játszott.Eötvös József hagyja jóvá a 2.magyar egyetem építését.Jelenleg Babes Bolyai Egyetemként működik. Elhangzott az is, hogy Kolozsvár Kelet Európa IT-Központja, jelenleg is hatalmas beruházások és építkezések folynak a városban.Elhaladtunk a Szabók bástyája mellett is, majd a Mátyás templomot tekintettük meg.A templom előtt áll Sárkányölő Szent György szobra, amit a Kolozsvári testvérek készítettek. Az Apáczai-Csere János Református Kollégium épületét is megszemléltük. Érdekességként hangzott el, hogy gróf Wass Albert is ide járt. Ezután megkoszorúztuk Apáczai-Csere János síremlékét. Azt is elmondta az idegenvezetőnk, hogy
1592-ből származik a legrégebbi sír."Nyulak Kertje"- szász elnevezésű a Házsongárdi temető.
Ezt követően elsétáltunk Mátyás Szülőházához. Kiderült, hogy Zsolnay cserepek voltak eredetileg a tetőn. Felelevenítettük a "Kolozsvári bíró" c. népmesét. Pár lépéssel arrébb található Bethlen Gábor szülőháza.Bethlen Gábor fejedelem idején a "Tündérek kertjének" nevezték Erdélyt. Ezek után a főtérre sétáltunk, ahol elhelyeztük koszorúkat a
Fadrusz János által készített Mátyás lovasszobránál. Érdekes feladatot kellett teljesítenünk, lerajzoltuk a szobrot, de volt,aki a székesegyházat is megörökítette. Szabad programként cukrászdában mentünk.Utunkat Bánffyhunyad felé vettük,ahol a híres fazsindelyes református templomban hallhattunk érdekességeket az épületről.Különösen elnyerte tetszésünket a kazettás mennyezet és a gyönyörű háziszőttes és kézimunka. Következő úticél a Királyhágó volt, ahol gyönyörködtünk a panorámában. Végül Nagyváradon elfoglaltuk szállásunkat. Nagyon tetszett nekünk a szobákban található festett bútorok változatossága.A vacsora is ízlett mindenkinek.A házigazdák szívélyes fogadtatása vidámmá tette napunk végét.


Az utolsó napon Nagyváradon tettünk tanulmányi sétát. Megnéztük a várat. Megtudtuk, hogy Bethlen idején építik csillag alakúra a várfalat. A kaloda, mint kínzóeszköz is bemutatásra került. Elmesélte az idegenvezető, hogy nagyon vastagra építették a palota falait, aminek védelmi funkciója volt.Ebbe a székesegyházba temetkeztek a királyok, majd Bethlen leromboltatja, és erre építtette a palotát. A középkorban zarándokhellyé vált a palota Szent László sírja miatt, ahol tiszteletüket tették a leendő magyar királyok.Ezután betértünk a szecessziós Fekete Sas Palotába.Ez volt Nagyvárad első plázája. A festett ablakokat a Neumann család készítette. A főtéren megnéztük Vitéz Mihály szobrát.Ezután a Szent László templomot láttuk, amivel szemben a klasszicista és eklektikus stílusban épült Városházát néztük meg.Ezt követően a Szigligeti Színházhoz sétáltunk,ami eredetileg 1500 férőhelyes volt.Mellette látható az Astoria kávézó,ami Ady kedvelt törzshelye volt.
Utazásunk Nagyszalontán folytatódott a Csonka toronyból kialakított Arany János Emlékmúzeumban, ami 4 szintes. A  földszinten Bocskai István erdélyi fejedelem festményét láthattuk.Bocskai volt a város alapítója. Arany János életéből sok érdekességet megtudtunk. Tanulmányai után a város tanítója lesz.A Kisfaludy Társaság pályázatára nyújtja be a Toldi c. művét.Közben Petőfi és Arany között őszinte barátság alakul ki.A Margitszigeti fák alatt írja műveit.
A múzeum felső szintjén jót játszottunk az interaktív játékokkal, majd szuvenír vettünk az otthoniaknak.
Rossz volt elbúcsúzni idegenvezetőnktől,Attilától, akinek ezt a négy felejthetetlen napot köszönhetjük! Attila saját versével köszönt el tőlünk, ami mindenkit meghatott.
Mindig szívesen gondolunk majd vissza az Erdélyben töltött napokra, és az élményekben gazdag kirándulásra!
Körösfő
A Sebes-Körös forrásáról elnevezett Körösfő Kolozs megyében található,Bánffyhunyadtól 6 km-re keletre. Elsőként az 1764-ben középkori templom alapjaira épült négy fiatornyas református templomot néztük meg. A templom előtt népdalokat énekeltünk, majd megtekintettük a templom mellett 1995-ben felavatott Vasvári Pál emlékművet. Végül a gyerekek nagy örömére a vásárban ismerkedtünk a környék népi hagyományaival.

2.nap
Reggeli után sétáltunk egyet,a Székelykőről az ébredező Torockót néztük meg,ahogy a felkelő nap lassan megvilágítja. Ezután a Torockói Néprajzi Múzeum helytörténeti kiállítását tekintettük meg. Következő állomásunk Torda volt. Itt látogatást tettünk a Sóbányában, kipróbáltuk a szórakozató-központot is.A bánya monumentális méretei lenyűgöztek minket. Utunk eztán a környék egyik emblematikus helyéhez vezetett, kettő óra körül értünk a Tordai-hasadékhoz,ahol felelevenítettük Szent László legendáját,majd gyalogtúrán jártuk végig a hasadék túristaútját. A természetvédelmi rezervátunban tett utunk életre szóló emlék. Este látogatást tettünk a torockói Kis Szent Teréz Gyermekotthonban és átadtuk iskolánk adományait.

3.nap

Első úticélunk Kolozsvár,Erdély történelmi központja és legjelentősebb városa volt. Megérkezésünk után elsőként a Házsongárdi temetőbe vezetett utunk,ahol megkoszorúztuk Apáczai Csere János síremlékét és felkerestük Erdély nagyjainak nyughelyét. Útközben a Babes Bolyai Egyetem impozáns épületeit is megnézhettük. Rövid séta után megérkeztünk Mátyás király szülőházához,valamint a Szent Mihály templomhoz.A főtéren megcsodáltuk Fadrusz János Mátyás király lovasszobrát,amit rajzban is megörökítettünk. A látványosságok megismerése után szabadprogram következett a sétálóutca és a környező boltok felfedezésével. Kolozsvárról Nagyváradra indultunk.Útbaejtettük a Bánffyhunyadi Református templomot,melynek kazettás mennyezeze és írásos varrottas kézimunkái lenyűgöztek bennünket.A templom előtti kőasztalnál Ady legismertebb szerelmes versét,az Őrizem a szemed címűt is elszavaltuk.Nagyváradi utunkat a Feketetói vásár nyomán kialakult dugó nehezítette meg,így fáradtan érkeztünk meg a Góbé csárdába.A csárda épülete,szobái és isteni vacsorája azonban mindenért kárpótolt minket.

4.nap
A Góbé-csárdában elfogyasztott bőséges reggeli után a közeli várba mentünk,majd városfelfedező sétára indultunk. A Fekete Sas Szálló épületében a város első"bevásárlóközpontját" csodálhattuk meg,a főtéren pedig Vitéz Mihály szobrának történetét ismertük meg.A Városháza épületét is megtekintettük. A Szigligeti Ede Színház és  a Holnap Szoborcsoport megörökítése után a Körös Garasos hídján átkelve indultunk buszunkkal Nagyszalontára. Itt a Csonka-toronyban kialakított mú zeumban Arany János életének és munkásságának legfontosabb állomásaival és emlékeivel találkozhattunk. A Múzeum falán elhelyeztük tiszteletünk jeleként az emlékezés koszorúját. Visszatérve Nagyváradra egy óra szabadidőt kaptunk a város felfedezésére,vásárlásra.
3
3