Gyöngyösi Kálváriaparti Sport-és Általános Iskola
2018. 05. 06.
Határtalanul, 1. nap
Iskolánk 47 tanulója reggel 6-kor 5 tanárával elindult egy
Szlovákiai kirándulásra. A buszon első pillanattól kezdve meg volt az összhang
és a hangulat. Utunk első megállója Komárom volt, ahol sétát tettünk a vár
körül és meghallgathattuk annak történetét, ez után megtekinttettük a Selye
Jánosról elnevezett magyar egyetemet, majd a Jókai szobrot is meglátogattuk. Tetszett
nekünk Komárom történelmi városának egyik legnagyobb turisztikai látványossága
Az Európa-Udvar, ahol 17 szobrot számoltunk meg hírességekről. A tér 45
különböző ország sajátos építészeti stílusát mutatja be. Dunaszerdahelyre vitt
utunk, ahol sajnos az egyik csoport társunk balesetet szenvedett ezért korházba
kellett sietnünk. Szlovákiai Ringnél egy izgalmas futamot láthattunk. A szállásunkat
Somorján foglaltuk el. Kisebb bonyodalmak után mindenki megkapta szobáját. A
vacsorát a Sáfári étermben fogyasztottuk el. Hazaérkezésünk után megjöttek a
később csatlakozott társaink is és megbeszéltük másnapi útitervünket.
Naplót készítette: Nagy Rozália és Spisák Sára a
„bevándorlók” csapatából.
Gyöngyösi Kálváriaparti Sport-és Általános Iskola
2018. 05. 07.
Határtalanul, 2. nap
Kirándulásunkat a Corvin Mátyás alapiskolában kezdtük, ahol
betekinthettünk a mindennapi iskolai életbe. Utunkat egy városi sétával
folytattuk, mely során rengeteg emlékművet és szobrot néztünk meg. Ez után egy
izgalmas feladat elébe néztünk. A Jókai malmot figyeltük meg működése közben, a
Kis-Duna mentén. Utunk végéhez közeledtünk. megkerestük a kakasos templomot,
melynek felújításában a magyar kormány is részt vett. A templom előtt selfiet
készítettünk csapatonként. Itt megcsodálhattuk a bősi vízerőművet. Kirándulásunk
egy részét egy luxus szálloda kertjében töltöttük. Utána pedig elmentünk
vacsorázni a Safari étterembe. A vacsora végeztével visszatértünk szállásunkra.
A naplót készítették: a ,,Mangalica” csapat tagjai: Fanni,
Szandi, Petra és Gréti
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése