DGYREFI DIÁKJAI KÁRPÁTALJÁN
2018. 05.22-25.
Kárpátalja 1. nap
A mai napon indultunk a Határtalanul pályázattal
Kárpátaljára, Ukrajna magyarlakta területeire. Az utunk kellemesen telt, a
határon is sikeresen átkeltünk. Az első állomásunk Ungvár volt, ahol
elsétáltunk a Petőfi szoborhoz, amit megkoszorúztunk. Megnéztük a zsinagógát, a
görögkatolikus templomot és az Ung folyó partján lévő várat is meglátogattuk. A
következő úticélunk Munkács volt. Felsétáltunk a várhegyre, majd pedig bejártuk
a várat. Sok érdekes dolgot tanulhattunk a honvezetésből, amit Varju Zoltán
tartott. Sok közös fotót csináltunk az összes helyszínen. A visszaút jól telt,
hamar elértük a szálláshelyünket, ami Berekszászon volt. Koraeste a Rákóczi
téren beszélgetett a turistacsoportunk.
Kárpátalja 2. nap
A napot egy finom reggelivel kezdtük. Ezután buszra
szálltunk és meg sem álltunk Szojváig. A faluban megemlékeztünk Málenkij robot
áldozatairól, megkoszorúztuk a siratófalat, és egy perces néma csenddel
adóztunk az elhunytaknak. Megtekintettük az emlékparkot, nem is gondoltuk
volna, hogy ilyen borzalmas dolgok történtek az elmúlt száz évben. Csapatokra
bomlottunk és kisfilmet készítettünk a múlt szörnyűségeiről. Polenán
ásványvizet kóstoltunk, ami az emésztőrendszerünkre van jótékony hatással. Újra
buszra szálltunk és Verecke felé vettük az irányt. A Szarvas patak partjánál
álltunk meg, ahol elfogyasztottuk a hidegcsomagból álló ebédünket. A
Vereckei-hágó volt a következő állomásunk, a hegyek között megkoszorúztuk az
emlékművet és elénekeltük a Himnuszt. A hazaút kellemesen telt, az
évfolyamtársak vidám társalgása törte meg a csendet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése